Zsonglőr Csoportok és Klubok
A Zsonglőrklubról
- A klub célja nem csak az intenzív gyakorlás és az új elemek gyakorlása, hanem hogy az egymás közötti kapcsolatok erősítésének színhelye is legyen.
- A klub keretében mindenki számára elérhető eszközparkot biztosítunk, amelyet folyamatosan bővítünk, fejlesztünk. Ilyen klubot csupán lelkesedésből három éve működtetünk (eleinte még nem az Egyesület keretében). Nyáron szabadtéren, októbertől márciusig tornateremben.
- Cél itt is, hogy aktív és kellemes kikapcsolódást nyújtsunk a jelentkezőknek.
- Klub keretében szeretnénk megvalósítani azt az elképzelésünket is, miszerint "kallódó" gyerekeknek hasznos időtöltést biztosítunk. Azokra gondolunk, akik évközben délután a tanítás után szeretnék levezetni energiájukat, és akik a nyári szünetben, iskola hiányában, rengeteg szabadidővel rendelkeznek, szüleik azonban nem tudnak velük ennyi időt együtt tölteni.
- Korosztályonként kisebb-nagyobb gyerekeket, fiatalokat szeretnénk bevonni.
Ha valahol van egy kis csapat, akik rendszeresen összejárnak és zsonglőrködnek, és esetleg még fogadnak másokat is, hogy közösen alkossanak vagy tanuljanak, akkor írjatok nekünk, hogy itt ti is megjelenhessetek.
Budapest
Téli gyakorlóhely 2010
November 3-tól minden szerdán Téli tabán a Zsonglőr negyedben fél 6-tól 10-ig.
Helyszín a Tűzraktérben található, vagyis : 1061 Budapest Hegedű utca 3. Google Maps
Magyar Zsonglőr Egyesületi tagoknak INGYENES
Komló
Antigravity Klub - Komló
Hetente két alkalommal szoktunk összejönni a komlói Közösségek Házában ( 48-as tér 1.; a Színház mellett). Hétfőnként 19:30tól 21:00ig és szerdánként 18:30tól 21:00ig miénk a Nagyterem. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne zsonglőrködni!Ha előtte felvennéd velünk a kapcsolatot, megteheted a 20/2264814-es mobiltelefonszámon, illetve az e-mail címen.
Miskolc
ISz zsonglőr klub
"Egy kisebb zsonglőr csapat vagyunk Miskolcról. Pár főt számlálócsoportunk telente a Zrínyi Ilona Gimnáziumban szokott összegyűlni
minden kedden és csütörtökön 14:30-tól 16-17 óráig.
Amíg az idő engedi PunkDuck-ot megtalálhatjátok majd minden nap hétközben a Hősök terén általában 14:30-tól 16-17-ig, de ez változó.
Várjuk a Miskolc-közeli kezdő és haladó zsonglőröket, hogy teremtsünk
egy új csapatot és egy klassz légkört. Tudunk biztosítani számos
játékot, például: diabolot, buzogányt, karika, labdát, poit, virágbotot,tányért,
stb. Mi is szeretnénk terjeszteni a zsonglőrködést a köztudatban,
hiszen zsonglőrködni jó!"
Drofti Szabolcs(PunkDuck)
Telefon:(30)305-1982
E-mail/MSN:
Klub honlapja : ISz zsonglőr klub
Szeged
Szegedi Zsonglőrklub a Százszorszép Gyermekházban
Szegedi Zsonglőrklub minden pénteken 15.00-17.00 óráig a második emelti teremben. A Százszorszép Gyermekház címe: 6721 Szeged Kálvin tér 6. Az Annafürdővel szemben a "Kakasos" templomnál. Mindenkit sok szeretettel várunk!Szekszárd
Szekszárdi Zsonglőrcsoport
"Mint a neve is mutatja, tagjaink szekszárdi fiatalok. Korosztálytól függetlenül találkozgatunk heti rendszerességgel, jó idő esetén, ( Pénteken tuti! 15:20-tól ) a város központjában található Prométheusz parkban.A hideg időkre sikerült tornatermet találnunk magunknak a Garay Gimnázium közreműködésével, ahol fűtött helységben tudunk gyakorolni, ahol a belmagasság 10m felett van. A "klubbtagság" ingyenes, kötezettséggel nem jár.
Néhány tagunk rendszeresen látogatja, a hazai és külföldi zsonglőrtalálkozókat. Ezek általában szervezett kereteken belül történnek, lehetőséget adva akár kisseb csoportok, akár iskolai osztályok számára egy felejthetetlen élmény átélésére!
Alapvetően a játék örömét szeretnénk a foglalkozásokra eljáró gyerekeknek és felnőtteknek átadni, egy-egy jó hangulatú foglalkozás keretében. Illetve a különböző játékokkal a mozgáskultúrát és készségeket fejleszteni játékos, vidám formában.
Amennyiben felkeltettük a figyelmedet, a közelben laksz és szánnál pár órát egy közös játékra, az alábbi elérhetőségeken veheted fel velünk a kapcsolatot:
Pata Zoltán
Telefon: (70)397-3534
E-mail/ MSN :
Szentkirály
Jugglers of the Village
Kecskeméttől nem messze lévő faluban a„Gárdonyi Géza Művelődési Házban (Kossuth Lajos u. 16.) szoktak gyakorolni estefelé, de nem fixek az időpontok.Keresd fel Pesti Pétert és el tudja mondani, hogy éppen mikor van gyakorlás legközelebb.
Mail :
Telefon : 20/438-5155
Veszprém
Egyetemi Zsonglőr Klub
A név ne tévesszen meg senkit, nem csak egyetemisták kereshetnek fel minket, csak így egyszerűbb volt megalakítani egy klubotJelenleg a csapat nagy része kezdő zsonglőr különféle eszközökön, akik igen szépen fejlődnek, hála a tanulsz-és-tanítod minőségpolitikánknak. Jelenleg korlátozott eszközparkkal rendelkezünk, amit reményeink szerint nemsokára sikerül erősen bővíteni.
Hosszabb távú céljaink között szerepel egy életképes zsonglőrközösség létrehozása, amely szélesebb körben megismerteti az emberekkel a zsonglőrködés és az újcirkusz világát.
És a legfontosabb: hétfőnként 20:30-tól szoktunk gyakorolni a Testnevelési Intézet vívótermében (portásnéni útbaigazít az épületen belül) Veszprém, Egyetem utca 10.
Elérhetőség:
Pusztai Ádám – juggling.prd@gmail.com
Samu Edina – edina.samu@gmail.com
Frissítve: 2010.11.08.
Zsonglőr Csoportok:
Flame Flowers - zsonglőr és tűzzsonglőr csoport
Honlapjuk: http://www.flameflowers.huTrio zsonglőr csapat
Honlapjuk: www.triojuggling.comPyrotriumph
Honlapjuk: http://trixx.huFirestarters zsonglőr csapat
Honlapjuk: http://firestarters.fw.huTűzvarázslók tűzzsonglőr csapat
Honlapjuk: http://www.tuzvarazslok.huSAPKA Művészeti és Tűzzsonglőr Egyesület
Honlapjuk: http://zsongisapka.dox.hu/ZAFIRE
Honlapjuk: http://www.zafire.huMAGMA TEAM TŰZFORGATÓK
Honlapjuk: http://www.magmateam.huLángoló Ördögök
Honlapjuk: http://langolo-ordogok.uw.hu/Jugglers of the Village
Honlapjuk: http://jov.try.huVermilion
Honlapjuk: http://www.vermilion.hu
Hozzájárulók az oldal szerkesztéséhez: Keoni
,
Tzupi
,
system
,
Pötty
,
KAva
és
JoVP
.
Oldal legutóbbi módosítása: 2011 Május 12, Csütörtök 09:55:46 Keoni
által.
Sidebar
Online felhasználók
32
online felhasználó
Üzenőfal
palmitin
, 18:12, Febr. 01, Szerda:
Sziasztok! Szeretnék a Magyar Zsonglőr Egyesület tagja lenni.
Mi az ügymenet, hova utaljam az éves tagsági díjat?
cseh.attila77@gmail.com
moheddye
, 15:36, Dec. 11, Vasárnap:
Halihóóó valaki tudnak nekem meteorhoz valami gyakorló videót küldeni esetleg?
Poiról most szoktatom át magamat
szikra
, 02:21, Nov. 23, Szerda:
Artistákat keresek 6.generációs német utazócirkuszba.Télen is működő,jól fűtött sátorral jelenleg Ausztriában,Oberwartban állomásozik.A leveleket,kérdéseket a következő e-mail címre várom:szikra83@freemail.hu Köszönettel:Cirkusz Brumbach
Gab
, 19:07, Nov. 17, Csütörtök:
Sziasztok, tud valaki valami jó kis zsonglőrködési lehetőséget Budapesten?:)
hirskontra
, 08:48, Okt. 17, Hétfő:
Az tök jó. Köszi Kava!
KAva
, 21:26, Okt. 11, Kedd:
Lesz videó, de amíg relatíve jó idő van, addig van fontosabb dolgom is.
István
, 12:12, Okt. 11, Kedd:
Halló
Ma 4 kor ki jön,haller utcába gyakorolni?Gyertek
