Zsonglőr Csoportok és Klubok

A Zsonglőrklubról

  • A klub célja nem csak az intenzív gyakorlás és az új elemek gyakorlása, hanem hogy az egymás közötti kapcsolatok erősítésének színhelye is legyen.
  • A klub keretében mindenki számára elérhető eszközparkot biztosítunk, amelyet folyamatosan bővítünk, fejlesztünk. Ilyen klubot csupán lelkesedésből három éve működtetünk (eleinte még nem az Egyesület keretében). Nyáron szabadtéren, októbertől márciusig tornateremben.
  • Cél itt is, hogy aktív és kellemes kikapcsolódást nyújtsunk a jelentkezőknek.
Közösségformáló szerepe miatt fontosnak tartjuk, hogy a sportolási lehetőségen túl valódi klub hangulatot teremtsünk és a résztvevők közvetlen kapcsolatot tartsanak fent.
  • Klub keretében szeretnénk megvalósítani azt az elképzelésünket is, miszerint "kallódó" gyerekeknek hasznos időtöltést biztosítunk. Azokra gondolunk, akik évközben délután a tanítás után szeretnék levezetni energiájukat, és akik a nyári szünetben, iskola hiányában, rengeteg szabadidővel rendelkeznek, szüleik azonban nem tudnak velük ennyi időt együtt tölteni.
  • Korosztályonként kisebb-nagyobb gyerekeket, fiatalokat szeretnénk bevonni.

Ha valahol van egy kis csapat, akik rendszeresen összejárnak és zsonglőrködnek, és esetleg még fogadnak másokat is, hogy közösen alkossanak vagy tanuljanak, akkor írjatok nekünk, hogy itt ti is megjelenhessetek.



Budapest


Téli gyakorlóhely 2010
November 3-tól minden szerdán Téli tabán a Zsonglőr negyedben fél 6-tól 10-ig.
Helyszín a Tűzraktérben található, vagyis : 1061 Budapest Hegedű utca 3. Google Maps(external link)
Magyar Zsonglőr Egyesületi tagoknak INGYENES

Komló

Antigravity Klub - Komló

Hetente két alkalommal szoktunk összejönni a komlói Közösségek Házában ( 48-as tér 1.; a Színház mellett). Hétfőnként 19:30tól 21:00ig és szerdánként 18:30tól 21:00ig miénk a Nagyterem. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne zsonglőrködni! :-) Van egy nagy bőröndünk tele zsonglőrjátékkal, amiket bárki a kezébe vehet! ;) labdák, virágbotok, diabolók, poik, tányér, kendő, sok-sok buzogány és karika, olykor footbag.
Ha előtte felvennéd velünk a kapcsolatot, megteheted a 20/2264814-es mobiltelefonszámon, illetve az e-mail címen.



Miskolc

ISz zsonglőr klub

"Egy kisebb zsonglőr csapat vagyunk Miskolcról. Pár főt számláló
csoportunk telente a Zrínyi Ilona Gimnáziumban szokott összegyűlni
minden kedden és csütörtökön 14:30-tól 16-17 óráig.
Amíg az idő engedi PunkDuck-ot megtalálhatjátok majd minden nap hétközben a Hősök terén általában 14:30-tól 16-17-ig, de ez változó.
Várjuk a Miskolc-közeli kezdő és haladó zsonglőröket, hogy teremtsünk
egy új csapatot és egy klassz légkört. Tudunk biztosítani számos
játékot, például: diabolot, buzogányt, karika, labdát, poit, virágbotot,tányért,
stb. Mi is szeretnénk terjeszteni a zsonglőrködést a köztudatban,
hiszen zsonglőrködni jó!"

Drofti Szabolcs(PunkDuck)
Telefon:(30)305-1982
E-mail/MSN:
Klub honlapja : ISz zsonglőr klub (external link)


Szeged

Szegedi Zsonglőrklub a Százszorszép Gyermekházban

Szegedi Zsonglőrklub minden pénteken 15.00-17.00 óráig a második emelti teremben. A Százszorszép Gyermekház címe: 6721 Szeged Kálvin tér 6. Az Annafürdővel szemben a "Kakasos" templomnál. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Szekszárd

Szekszárdi Zsonglőrcsoport

"Mint a neve is mutatja, tagjaink szekszárdi fiatalok. Korosztálytól függetlenül találkozgatunk heti rendszerességgel, jó idő esetén, ( Pénteken tuti! 15:20-tól ) a város központjában található Prométheusz parkban.
A hideg időkre sikerült tornatermet találnunk magunknak a Garay Gimnázium közreműködésével, ahol fűtött helységben tudunk gyakorolni, ahol a belmagasság 10m felett van. A "klubbtagság" ingyenes, kötezettséggel nem jár.

Néhány tagunk rendszeresen látogatja, a hazai és külföldi zsonglőrtalálkozókat. Ezek általában szervezett kereteken belül történnek, lehetőséget adva akár kisseb csoportok, akár iskolai osztályok számára egy felejthetetlen élmény átélésére!
Alapvetően a játék örömét szeretnénk a foglalkozásokra eljáró gyerekeknek és felnőtteknek átadni, egy-egy jó hangulatú foglalkozás keretében. Illetve a különböző játékokkal a mozgáskultúrát és készségeket fejleszteni játékos, vidám formában.
Amennyiben felkeltettük a figyelmedet, a közelben laksz és szánnál pár órát egy közös játékra, az alábbi elérhetőségeken veheted fel velünk a kapcsolatot:


Pata Zoltán
Telefon: (70)397-3534
E-mail/ MSN :

Szentkirály

Jugglers of the Village

Kecskeméttől nem messze lévő faluban a„Gárdonyi Géza Művelődési Házban (Kossuth Lajos u. 16.) szoktak gyakorolni estefelé, de nem fixek az időpontok.
Keresd fel Pesti Pétert és el tudja mondani, hogy éppen mikor van gyakorlás legközelebb.
Mail :
Telefon : 20/438-5155

Veszprém

Egyetemi Zsonglőr Klub

A név ne tévesszen meg senkit, nem csak egyetemisták kereshetnek fel minket, csak így egyszerűbb volt megalakítani egy klubot :-D.

Jelenleg a csapat nagy része kezdő zsonglőr különféle eszközökön, akik igen szépen fejlődnek, hála a tanulsz-és-tanítod minőségpolitikánknak. Jelenleg korlátozott eszközparkkal rendelkezünk, amit reményeink szerint nemsokára sikerül erősen bővíteni.

Hosszabb távú céljaink között szerepel egy életképes zsonglőrközösség létrehozása, amely szélesebb körben megismerteti az emberekkel a zsonglőrködés és az újcirkusz világát.

És a legfontosabb: hétfőnként 20:30-tól szoktunk gyakorolni a Testnevelési Intézet vívótermében (portásnéni útbaigazít az épületen belül) Veszprém, Egyetem utca 10.


Elérhetőség:
Pusztai Ádám – juggling.prd@gmail.com
Samu Edina – edina.samu@gmail.com

Frissítve: 2010.11.08.






Zsonglőr Csoportok:



Flame Flowers - zsonglőr és tűzzsonglőr csoport

Honlapjuk: http://www.flameflowers.hu(external link)

Trio zsonglőr csapat

Honlapjuk: www.triojuggling.com(external link)

Pyrotriumph

Honlapjuk: http://trixx.hu(external link)

Firestarters zsonglőr csapat

Honlapjuk: http://firestarters.fw.hu(external link)

Tűzvarázslók tűzzsonglőr csapat

Honlapjuk: http://www.tuzvarazslok.hu(external link)

SAPKA Művészeti és Tűzzsonglőr Egyesület

Honlapjuk: http://zsongisapka.dox.hu/(external link)

ZAFIRE

Honlapjuk: http://www.zafire.hu(external link)

MAGMA TEAM TŰZFORGATÓK

Honlapjuk: http://www.magmateam.hu(external link)

Lángoló Ördögök

Honlapjuk: http://langolo-ordogok.uw.hu/(external link)

Jugglers of the Village

Honlapjuk: http://jov.try.hu(external link)

Vermilion

Honlapjuk: http://www.vermilion.hu(external link)



Hozzájárulók az oldal szerkesztéséhez: Keoni4547 points  , Tzupi7098 points  , system , Pötty510 points  , KAva2079 points  és JoVP73 points  .
Oldal legutóbbi módosítása: 2011 Május 12, Csütörtök 09:55:46 Keoni4547 points  által.

(Cached)
Frissítés

Online felhasználók

49 online felhasználó

Üzenőfal

Morgain2 points , 16:11, Május 05, Szombat: Sziasztok zsonglőrök! Profin elkészített és különleges szalagos poik kaphatóak nálam! itt meg tudjátok nézni: [Link]
Szeni525 points , 11:12, Május 02, Szerda: Sziasztok ma Zsonglőrszerda az inspirálban, akinek van kedv jöjjön, zsonglőrködjünk közösen
Aron882683 points , 14:31, Márc. 13, Kedd: Lenne valakinek kedve margitszigeti zsonglőrködéshez? (MSN: kibi882@windowslive.com)
Pumba432 points , 00:09, Febr. 15, Szerda: Idén lesz zsonglőr farsang?
palmitin4 points , 22:27, Febr. 11, Szombat: Köszönöm Pistike, már sínen van az ügy:-)
Pistike381 points , 11:03, Febr. 09, Csütörtök: Kedves Palmitin! A tagsági díjat, Gallyas Veronikánál lehet befizetni (ha jól tudom) és majd ő elmondja az ügymenetet is, továbbá ajánlom ,mindenkinek a Facebookon a Magyar Zsonglőr Egyesület csoportot,ahol sokkal hamarabb kaptok választ a kérdéseitek
palmitin4 points , 18:12, Febr. 01, Szerda: Sziasztok! Szeretnék a Magyar Zsonglőr Egyesület tagja lenni. Mi az ügymenet, hova utaljam az éves tagsági díjat? cseh.attila77@gmail.com
_topi_77 points , 09:29, Dec. 13, Kedd: [Link] ezen az oldalon találsz :-)