Mi: Via Pacis Nemzetközi Ifjúsági Egyesület, Rügyecskék Alapítvány, Artemisszió Alapítvány

A Kultiplex melletti játszótérre rendezünk egy kis megmozdulást.
Virágokat ültetünk együtt az arra járókkal, és zsonglõrködéssel,
dobolással szórakoztatjuk a gyerekeket, arra tévedõket és
magunkat :O)


Részletes infok:


Az Erõszakmentes Világnap, most alapvetõen humanista
kezdeményezés (www.humanista.hu) de sok más civil szervzet is
csatlakozik hozzájuk. Az egész világon lesznek e nap alkalmából
események, Magyarországon is több városban, Budapesten pedig 100
téren lesznek akciók az erõszak megnyilvánulásának bármilyen formája
ellen.

Célunk az akcióval:

Az önkéntes munka népszerûsítése, azaz annak
tudatosítása, hogy valamennyien felelõsek vagyunk környezetünkért,
melyért bárki képes tenni. Nemcsak a fizikai hanem az emberi
környezetünk alakítása, harmónikusabbá tétele is életünk része,
hiszen mindkettõvel elválaszthatatlan közösségben élünk. Ezek a
lépések pedig csak békés, erõszakmentes lépések lehetnek, s célunk is
az ember és természet, illetve különbözõ egyének, kultúrák,
gondolkodásmódok összebékítése, egymás elfogadása és így egy
élhetõ, elfogadó (emberi és természeti) környezet kialakítása.
Akármilyen kicsinek látszó lépések is sokat számítnanak. Érdemes
odafigyelni, és tenni azért, hogy milyen a világ.

Meghívjuk a környék iskoláit is, a hangulatot zsonglõrök és dobosok
teszik pezsgõvé, vidámmá, közvetlenné, igazán feledhetetlenné .

Úgyhogy ha van kedved támogatni az akciót, gyere te is dobolni és
zsonglõrködni a játszótérre! Az akció buli is! Tanítsuk egymást és a
gyerekeket!

Ha kell még valami info, ha szeretnél segíteni a helyszín
kicsinosításában, hívj bátran:
Réka (Miháltz): 0620 5100708 , v. írj emailt: