top of page
IMG_5193.JPG

Budapest Inspirál 

inspirál budapest

IMG_4424.JPG

Budapest az otthonunk. Terei, épületei, parkjai, folyója inspirálnak minket. Mint artisták és zsonglőrök már mindannyian álmodoztunk helyekről a városban, ahol elképzeltük, hogy mi lenne ha itt zsonglőrködhetnék? Mi lenne, ha innen leszaltóznék? vagy itt függeszthetnék? 

 

Az Inspirál Cirkuszközpont fizikailag a 11. kerületben található, miközben jelentős Európai kapcsolatokkal rendelkezünk és az újcirkuszi áramlat kozmopolita nagy családjába tartozunk. Ezért szeretjük Budapest nevével összefűzni a sajátunkat és budapesti helyként pozicionálni magunkat a nagyvilágban. 

 

Az ‘Inspirál Budapest’ egy közösségi alkotó sorozat, mely Budapest kultikus, és/vagy emblematikus - nem kizárólag történelmi - helyeit mutatja be. Művészi formában dolgozzuk fel Budapest, a város, az urbánus közeg és az akrobatikus- és zsonglőr formák, a test, az archetipikus mozdulatok kapcsolatát.

3 konkrét esemény közül az első 2026 március és április még hűvösebb, az artisták számára köztéren kevéssé kedvező időszakban zajlott. Mégis ez adta a hangulatát is, hogy kesztyűben, sapkában, kabátban  mit is lehet alkotni - vagy éppen ezek hiányában az adrenalintól mégis őszinte mosollyal? 

 

Az akció során több körben kiscsoportos portyákon mozdultak az alkotó csoportok és találták meg a számukra inspiráló helyeket, tereket, formákat.

Az ebből készült montázs-plakátokat saját használatra itt letöltheted.

A nyárvégi második akciósorozatunk vezérfonala a város, mint életterünk témájának kutatása volt. Ez egy szűk 7 fős csoport több napos kutatással, beszélgetéssel összekötött munkája volt.

 Azt is kerestük, hogyan tudja megmutatni egy-egy fotó a cirkuszi mozdulaton túl a viszonyulást az adott térrel, a lelki tartalmakat, melyek meghatároznak minket, hiszen sorsunk lényeges formálója, hogy hol és milyen térben élünk, a lakásunk elhelyezkedése a városon belüli szociokulturális közegünk vagy akár az életterünk tágassága vagy szűkössége. Ellátogattunk mindannyiunk otthonába és a közvetlen életterünkkel való kapcsolatunkat és természetes közegünket kötöttük össze a cirkuszi megnyilvánulásukkal, kerestük a kapcsolatot a választott zsánereinkkel. Az összekötő utakon azon parkok, közlekedési eszközök és terek is objektívünkbe kerültek, melyeket naponta látogatunk, személyes térként használunk. 

Szeptember eleji, még vidám nyári hangulatban a rakpart került fókuszba. Különleges pontja ez Budapestnek, hiszen a Dunával itt tudunk közvetlen kapcsolatba kerülni. A budai oldal - mely az Unesco világörökség része is - innen látszódik leginkább. Olyan történelmi helyeink kerültek cirkuszi kontextusba és lencsevégre, melyeket mindennapjaink természetes közege, ugyanakkor a magyar történelmet önmagukban kinyilvánító emblematikus helyei. 

JOBS5172.JPG

Projektünk a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg. 

bottom of page