top of page
kép.png

Together! 
A Circus Invitation

vízió

A projekt művészeti produkciók sorozata, mely a mindennapi életet kapcsolja össze a művészettel, mindezt civilek százainak bevonásával- ez a fő motivációja is a projektnek.
Az cirkusz- színes és vonzó nyelvezetét és az előadóművészet erejét szeretnénk felhasználni az 'utca emberének' bevonására.

Az alkotási folyamat és az előadások is nyilvános tereken zajlanak majd, egyedülálló lehetőséget kínálva a párbeszédre és az ötletekre a közönség és a művészek között.
Az események Európa két kulturális fővárosát kötik össze: Veszprémet (Magyarország) és Elefsinát (Görögország).

Ezek a történelmi városok egyedülálló tereket, várfalakat kínálnak, mitikus helyszíneket, amelyek tökéletes hátteret biztosítanak a cirkuszi akrobaták számára. A levegőben és a földön, összekötve a magasságot és a mélységet, a múltat és a jelent, a fiatalokat és az időseket, amatőröket és profikat. Az erős kötél, amely megtartja az akrobaták súlyát szimbolizálja az embertársak közötti erős kötelékeket, amelyekre szükség van ahhoz, hogy ki tudjunk lépni a mindennapi mókuskerékből, és helyt tudjunk állni a nagy globális kihívásokkal szemben, mint például a világjárvány, az éghajlatváltozás és a háború.

 

események

Négy cirkuszművészet orientált szervezet(Magyarország, Ukrajna, Görögország, Franciaország) 14 hónapos együttműködése, melynek céljai a következők:

  • 8 nap interaktív, a nagyközönség számára nyitott előadások Veszprém és Elefsina utcáin.

  •  50 amatőr és profi művész együttműködése.

  • Művészeti workshopok a közönségnek a köztereken

  • Többszintű tanulási lehetőségek a projektpartnerek, a kortárs művészek és a közönség számára egyaránt.

  • A résztvevő művészek számára a "helyben" kísérletezés értékes tapasztalatainak felajánlása, művészi munkájukkal kapcsolatban, amely a művészeti igazgató irányításával történik, Albin Warrete irányítása alatt.

többszintű párbeszéd

Az alapvető motiváció a párbeszéd kezdeményezése és fokozása, kapcsolódások létrehozása, ösztönzés a egymás meghallgatására, amely kölcsönös megértéshez vezet. Erre a párbeszédre szükség van, és mi több szinten valósítjuk meg ezt.

  • párbeszéd a polgárok között

  • a nemzetközi résztvevők közötti párbeszéd

  • amatőrök és hivatásos művészek közötti párbeszéd

  • párbeszéd a két város terei és az abban élők között

 A közösségi terület a szükségszerű megegyezés szimbóluma. A közös terek, melyeket nem birtokol senki tökéletes helyszínek, hogy együtt legyünk, meghallgassuk egymást és közös megoldásokat találjunk

partnerek

​-Magyar Zsonglőr Egyesület - Hungarian Juggling Association
-Ukrajna: National Fund for the Development of circus Art of Volodymyr Shevchenko in cooperation with the Kiev Circus Academy
-Görögország: MONOKYKLO ASTIKI MI KERDOSKOPIKI ETAIRIA
-Franciaország: Culture En Mouveme
nts

bottom of page