Pesterzsébeten 2014 óta tartunk heti cirkuszfoglalkozásokat a Pince Ifjúsági Klubban. Az ide járó fiatalok először lassan, fokozatosan jöttek bele mind a zsonglőrködésbe, mind azokba a formákba, amiket a foglalkozások során alkalmazunk. Lassan, a labdadobálás és a diabolóhajtás megtanulásával együtt rázódtak bele, hogy sikerüljön körbe állnunk és közös játékokba kezdenünk, együttműködnünk és egymásra figyelnünk, illetve hogy a foglalkozásra pontosan megérkezzenek és aktívan, lelkesen részt is vegyenek. Mostanra már természetes, hogy ha szerda van, akkor délután négyre megérkeznek a fiatal zsonglőrök, elkezdjük a foglalkozást, sokat játszunk, gyakorlunk és az óra végén fel is lépünk egymás előtt, megnézzük, megtapsoljuk egymás tudását, ötleteit. Az így kialakuló koreográfiákból pedig időről időre olyan előadásokat építünk, amiket különböző cirkuszi és civil rendezvényeken is bemutatunk.

 

Ezen kívül a programunkat időről időre színesítjük különböző külső programokkal. Ezek közül kiemelendőek külföldi ifjúsági csere programjaink, amelyek keretében alkalmunk volt fiataljainkat egy-egy hétre Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Szlovéniába vinni, amik életre szóló élmények voltak a fiatalok számára. Ezen kívül büszkeségünknek tekintjük a Trafó Kortárs Művészetek házával zajló együttműködésünket, aminek keretében az ide látogató profi újcirkuszi fellépők időről időre workshopokat tartanak a fiataljainknak, illetve az előadásaikat is megnézheti pesterzsébeti csapatunk.

Ezeket a kapcsolódó eseményeket azért tartjuk pedagógiailag különösen fontosnak, mert a zsonglőrtanítás során nem egy technikai tudás átadására törekszünk elsősorban, hanem arra, hogy a cirkusz által egy kaput nyissunk a világra. És ezen a kapun keresztül fedezhetnek fel a fiatalok rengeteg építő élményt és tudást.

Vannak olyan tagjaink, akik 2014 óta, tehát már 6 éve folyamatosan járnak a csoportunkba, és így a cirkusz már az identitásuk részévé vállt. Ők nem csak nagyon jó zsonglőrökké fejlődtek az évek alatt, de ifi oktatókká, a foglalkozást vezetők segítőivé váltak, nem csak Pesterzsébeten, de más csoportjainkban is.

A Pince klubba betérő új kiskamasz generáció pedig, aki látja a nagyobbak trükkjeit és sikereit, már természetesnek veszi, hogy eljöjjön és aktívan együttműködjön a foglalkozásokon, beálljon a körbe és részt vegyen a játékokban és a gyakorlásban. És máris minden feltétel adott, hogy újra létrejöjjön az a tanulási élmény, hogy a befektetett erőfeszítés meghozza a vágyott sikert, ahogy egyre szebben röpülnek azok a labdák, diabolók, és buzogányok.

 

2017-ben ennek megfeelően a fiatalok között egy generációváltás zajlott, így két külön korcsoport különböző igényeire kellett egyszerre választ adnunk. Azoknak a gyerekeknek, akik immár három éve voltak velünk hétről-hétre, lassan már a felnőtt élet színpadán kell helytállniuk, illetve ifjúsági segítő szerepben kezdtek el részt venni a munkánkban. Velük ez az év az eddigiek értékeléséről és a lezárásról szólt, valamint a szerepük megújításáról, az ifjúsági segítő, társoktató szerep megtanulásáról.

Emellett számos fiatal csatlakozott a foglalkozásokhoz, akik közül 2017-8-ra kialakult egy új közösség, a Kaj Zhas cirkusz új generációja, akik egyre rendszeresebben járnak, és egyre elkötelezettebbek a cirkuszi tevékenységek iránt. Velük zajlik most hétről hétre a munka 2020-ban is.

 

Pesterzsébeti tevékenységeinket a MOL Gyermekgyógyító programja támogatja.

  • Facebook
  • YouTube
INspirál Cirkuszközpont
logo MZSE.png