top of page

A Magyar Zsonglőr Egyesület 2017. szeptemberétől vesz részt a MUS-E Magyarország (Musique-Europe) multikulturális művészeti program az iskolákban programjában.   

A program célja az elfogadásra, az önképviseletre, együttélésre, együttműködésre való nevelés a művészetek segítségével. Az általános iskolákba iskolai tanrendbe beillesztve kerülnek be a különböző művészeti órák.

Szociális cirkusz oktatónk a budapesti Vörösmarty Általános Iskola 1. osztályosaival kezdte a foglalkozásokat, és a törekvés az, hogy 4 éven keresztül tudja kísérni a gyerekeket. 

Az iskola Budapesten a 6. kerületben befogadó intézményként működik. Olyan gyerekek kerülnek az osztályokba, akik hátrányokkal küzdenek társaikhoz képest. A cirkuszos osztályunkban 7 idegen ajkú (spanyol, kínai, ukrán, mongol, szír) valamint tanulási, mentális és viselkedési zavarokkal küzdő gyerekek vannak egy közösségben.

Az órákon a cirkusz oktató mellett a pedagógus is jelen van a foglalkozáson. Tematikában egyéves tanmenet szintjén gondolkodunk a pedagógussal együttműködve. 

Az órák jelentősége abban áll, hogy a gyerekek hetente kapnak egy olyan foglalkozást, ami egy másik szemszöget mutat be a világból vagy másik szemszögbe tudja helyezni a tanulási folyamatokat.

  • Facebook
  • YouTube
INspirál Cirkuszközpont
logo MZSE.png
bottom of page