top of page

Szociális cirkuszi gyakorlati képzés

A Magyar Zsonglőr Egyesület 20 órás gyakorlati képzése, melynek célja, hogy ‘szociális cirkuszi’ munkáját és módszertanát

megismertesse minél szélesebb körben a szociális, egészségügyi és oktatási szektor szakembereivel. A megismertetésen túl célunk

az is, hogy az érdeklődőket a módszerbe beavassuk, hogy azt később saját munkájukba integrálva használhassák.

A szociális cirkusz célja, hogy az Egyesület zsonglőr- és cirkuszi oktatói élményterápiaként, és fejlesztő folyamat eszközeként használják a cirkuszi készségek oktatását és a foglalkozások lehetőségét.

A cirkuszi oktatás, és kifejezetten, amikor ’szociális cirkuszi’ tartalmakkal egészül ki, sokféle hátrányos helyzetű és speciális igényű csoportnál ad lehetőséget testi készségek fejlesztésére, közösségépítésre, társadalmi bevonás erősítésére, önhatékonyság erősítésére, mozgáshiány pótlására vagy éppen túlmozgásos, hiperaktív, viselkedészavaros fiatalok/felnőttek/gyerekek körében. Emellett tanulási problémák leküzdését is segíti, csak úgy, mint a diszlexia kezelésének, vagy a szenzoros integráció fejlesztésének kiváló eszköze.

Munkánk megismerhető a következő linkeken:

Magyar Zsonglőr Egyesület youtube csatornáján található számos film által és a A cirkusz mindenkié facebook oldalon

A szakemberek számára összeállított  20 órás alapképzés gyakorlati zsonglőroktatást jelent, amit kiegészít az oktatási módszerek ismertetése. Elméleti tudnivalók között ismertetésre kerül az európai tapasztalatok és szervezetek bemutatása, kreatív foglalkozások felépítésének, logisztikai hátterének, tanmenetének kidolgozását segítő ismeretek átadása. Emellett a mini cirkuszi bemutatók, koreográfiák építése és jelentősége is bemutatásra kerül.

A képzést vezeti: Gallyas Veronika valamint bekapcsolódnak az Egyesület szociális cirkuszi munkacsoportjának oktatói közül: Szabó Márton, Csűrös Dóra, Pál László Bendegúz
 
A következő képzések időpontjai: Jelenleg nincs új képzési időpont

Helyszín: Inspirál Cirkuszközpont


A képzést ajánljuk:

- oktatási, szociális, jóléti, egészségügyi, gyógypedagógiai, tudományos területen dolgozóknak, akik munkájukban vagy az általuk tartott foglalkozások, órákat cirkuszi tudásukkal szeretnék gazdagítani.

- saját készségeit szeretné fejleszteni

- önismereti munkára – testtudat fejlesztésére

Jelentkezés: info@zsonglor.hu e-mail címen CV

és motivációs levél küldésével, melynek tárgya:

‘jelentkezés az alapképzésre’.

Kérjük, akkor jelentkezz,

ha a teljes képzésen való részvételt tudod vállalni.

A helyek a jelentkezés sorrendjében

kerülnek betöltésre.
 

86633254_2822533411161292_12301444195884
bottom of page